1980. május 26. 20 óra 20 perc: magyar idő szerint ekkor indult el nyolcnapos útjára a világűrbe az első és ez idáig egyetlen magyar űrhajós, Farkas Bertalan Valerij Kubaszovval a Szojuz–36 űrhajó fedélzetén. Megannyi közös emlékünk között egy akkor készült dal is szól erről a páratlan eseményről, amely mottója is egyben a 40. évfordulóra megjelenő kötetnek: Magyar a világűrben (Presser Gábor – Sztevanovity Dusán) „Jelentem: a Szojuz–36 űrhajó fedélzetén űrrepülésre kész vagyok. Minden tudásomat, erőmet megtisztelő feladatom maradéktalan végrehajtásának szentelem. Farkas Bertalan százados, a Szujuz–36 kutató űrhajósa.” Hányszor elképzeltem magamban, hogy milyen is lehet, ha egy pillantásban elférnek a földek s tengerek, és te eljuthatsz már oda, hol ezt megpillanthatod, hogyha bejárod az utat, amit be nem járhatok. Hogyha évezredek vágyait mind összegyűjtötted, hogyha szemtől szembe legyőzted a félelmeidet, s neked világosak már a nekem idegen szavak, akkor az lehetsz a sorban, akit kiválasztanak. Hogyha az vagy, ki a távolságot úgy képzelte el, ha majd azt mondják, ott ember jár, az ember te leszel, hogyha elég volt a hideg, s minden próbát kiálltál, te a legmagasabb küszöböt is átlépheted már. Ha a hosszú napok próbái már nem fájnak neked, hogyha erre a lapra tetted fel az egész életed, ha már álmodban is tudod, amit fel nem foghatok, te már vállalhatod mindazt, amit nem vállalhatok. Neked tudnod kell, a sorban nekem első te leszel, kinek szavát értem, s fordítani senkinek se kell, amit látsz, azt kérlek, nézd meg majd az én szememmel is, amit érzel, kérlek, érezd át az én szívemmel is. Amikor messze jársz, lélekben ott leszek én is, amikor visszatérsz, kicsivel több leszek én is.