Megírtam, és utána csaknem egy évig meg sem tudtam szólalni - mondta Szasa Filipenko, amikor arról kérdeztem, mennyire szereti a művét. Az elsőtől az utolsó betűig el kell olvasni, mert szerethető könyv, méghozzá nagyon. Letisztult, végtelenül egyszerű nyelven beszél hozzánk, de közben leizzaszt; gyötör, hogy rágjuk meg minden szavát. A Sztálin-kultusz sokadik reneszánszát megélve a dicsőség és a diktatúra dilemmáját dörgöli az orrunk alá a fehérorosz szerző, aki bár fiatal, de máris az orosz Nagy Könyv tévéműsor díjazottja. 1941-45: ma is meg tudjuk csinálni - ezzel a matricával az autójukon száguldoznak ma a modern orosz patrióták. Vajon arra büszkék, hogy a németek négymillió oroszt ejtettek fogságba a megszállás első fél évében, és a sztálini vezetés nem akart erről tudomást venni? Hogy a svájci Vöröskereszt embermentő akciója sikertelen volt, mert süket fülekre talált a külügyi népbiztosnál? Vagy arra gondolnak nosztalgiával ezek a mostani vagányok, hogy a foglyul ejtett oroszok kétharmada vagy éhen halt, vagy embertelen körülmények között végezte be Sztálin cinizmusa miatt? A főszereplő Tatjána Alekszejevna építész férjét háborús bűnössé nyilvánították. A svájci segélyszervezet rávezette a hadifogolylistájára, és fogolycserére javasolta. A lista az akkor éppen ott dolgozó, rettegésben élő asszony kezébe jutott, így rábukkant férjére, akiről a háború kezdete óta nem hallott. Vegye le férjét a listáról, vagy kérvényezze az árulók között nyilvántartott házastárs elengedését hivatalosan, ezzel feljelentve saját magát is? Mindkét lépéssel bajba sodorhatja a családját, így csak egy megoldás maradt: a lelkiismeretére hallgatni. Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés-ének lelki bugyraiba szállunk alá Szasa Filipenko könyvét forgatva. Nem könnyű olvasmány, de megtisztító erejű. Dokumentumokkal hitelesített történelmi környezettel a háttérben ad erkölcsi tartást a mi hétköznapi drámáink elviseléséhez.