A ravatalon Atilla fakoporsóban feküdt, de mellette – néhány lépésre – volt egy szépen megmunkált vaskoporsó lezárva. A hozzátartozók kérdésére – hogy ez miért van itt – Detre válaszolt:
– Ez egy – latinul ferculumnak nevezett – koporsó, mely tulajdonképpen hármas tagozású: arany-, ezüst- és kívül vaskoporsó. Úgy ondolom, a világ ura megérdemli ezt a különleges bánásmódot. Mikor a gyászolók kivonultak a hatalmas épületből, az ott látottak elismerő felhördülést váltottak ki belőlük. Ugyanis hat gyönyörű, hollófekete paripa húzta halottas hintó várta a hun királyt. A lovak fekete lepellel voltak bevonva, a hám alatt kifejezetten a ló hátára szabott anyaggal. A gyászhintóhoz gyönyörűen megmunkált gyász lószerszám tartozott, a lovak fején nagy fekete bóbitával, néhol fehér sujtással. Az épületből a koporsót – a hun-szkíta szokásnak megfelelően – lábbal menetirány szerint hozták ki. A magyarázata ennek az, hogy a halott így nem lesz hazajáró. A hun királyt a szokásoknak egfelelően kelet–nyugati irányban temették el, mégpedig arccal keletre azért, mert a hunok és a szkíták halottaikat szimbolikusan és mágikusan is a felkelő nappal szerették volna összekapcsolni. A sírba Atilla lovát is eltemették, mivel azt fel kellett áldozni, más nem ülhetett rá többé. Az állathoz való kötődés mellett az is közrejátszott ebben, hogy az állat a túlvilágon is szolgálja a gazdáját.
Csak négy ember tudott arról, hogy a hunok királyának két temetése lesz. Egy nagy pompával történő látszattemetés és egy valódi, ahol ötven-ötven katona vesz részt és a beavatott négy ember. A Pannónia keleti határát jelentő nagy folyó felső kanyarulatánál, az erdő közepén található egy fennsík. Itt van a világ szíve, van olyan ember – megfelelő állapotban –, aki hallja a Föld szívdobbanásait. Ide fogják Atillát és Ildikót eltemetni.