Mi van a nyúlon túl? És innen?
Szakadékba rohan-e a civilizáció gyorsvonata? Ha igen, van-e hova leugrani róla?
Kitarthatunk-e szilárdan álláspontunk mellett anélkül, hogy a kommunikáció vérontásba vagy anyázásba torkolljon? És vajon muszáj-e ehhez megvilágosodnunk és szentté válnunk?
Mi az összefüggés a hipnózisban látott középkori vár, a felhõkön épült kristálypalota, illetve Margit (vagy Jolán?) néni csíkos kardigánja között?
Mi köze van Harry Potternek a depresszió és a fóbia kezeléséhez, továbbá számít-e bármit is Albus Dumbledore szexuális orientációja, és ha nem, akkor miért igen?
Miért hasznos empatikusan megérteni a tömeggyilkost?
Hogyan nem szólt Jézus missziós parancsa?
Szabad-e Istent káromolni? És lehet-e?
Hogyan változott meg a katolikus egyház „biztos tanítása” öt év leforgása alatt?
Mi korlátozza Isten mindenhatóságát?
Miként adja tovább az életet egy homoszexuális pár?
Van-e halál az élet után?
Az "élet nagy kérdéseivel" foglalkozó könyvek többsége két csoport valamelyikébe sorolható: vannak az élet egyetlen helyes útjának magabiztos kinyilatkoztatói, és vannak a "semmi sem biztos, viszont minden mindegy" álláspont kiábrándult hirdetői.
Birtalan Balázs saját bevallása szerint menekül a magabiztos válaszok elõl, ugyanakkor elszánt makacssággal kérdez. És persze válaszol is, ezt azonban mindig átszínezi a kétely, a bizonytalanság. Válaszai nem "vannak", hanem "lettek", s az, hogy miként lettek – vagyis személyes életének eseményei –, legalább olyan fontos, mint maguk a válaszok.
"Könyvemben, ez nem is kérdés, elsosőrban mémekről szólok: ideákról és ideológiákról, hitekről és hiedelmekről, egyéni és közösségi viselkedésformákról, valamint ezek lehetséges alternatíváiról. Azonban, ahogy már utaltam rá, gondolkodásomban ezek a mémek nem a priori vannak jelen, hanem – számos más mém társaságában – valamilyen módon jutottak el hozzám. S hogy a bennem zajló küzdelemben – a meccs jelen állása szerint – miért épp ezek a mémek látszanak diadalmaskodni, annak ugyancsak története van. A történet egésze az én történetem; az egyes történetek: mémtörténetek" – írja az Aszalt szilva naplementekor műfajáról a szerző.
