Amikor a Washington Post elismert újságírója, Wil Haygood először érezte úgy, hogy Obama megnyerheti a 2008-as választásokat, úgy gondolta, e pillanatot azzal teheti emlékezetessé, ha felkutat valakit, aki még abban az időben nőtt fel, amikor az etnikai megosztottság általános volt, s annyira beágyazódott a kultúrába, hogy egy fekete elnök megválasztásának még a gondolata is képtelenségnek látszott. Amikor aztán sikerült rátalálnia Eugene Allenre, aki nem kevesebb, mint nyolc elnököt szolgált végig komornyikként Harry Trumantől Ronald Reaganig, tudta, hogy megütötte a főnyereményt. „Diszkrét díszletmunkás, aki a színfalak mögött meghúzódva három évtizeden át segített a világ legfontosabb politikai színházának működtetésében” – jellemezte Allen harmincnégy éves szolgálatát az Independent.
 
Ám miközben teát szolgált föl, és felügyelte a büfét, Allen szemtanúja volt a történelemnek, az Amerika sorsát befolyásoló legfontosabb döntéseknek. Ott volt a Fehér Házban, amikor Kennedy a kubai rakétaválság megoldásán elmélkedett, s akkor is, amikor az özvegye visszatért a házba az után a balvégzetű dallasi nap után. Ott volt, amikor Johnson és kormányának tagjai Vietnamról vitáztak, vagy amikor Ronald Reagan végül rákényszerült, hogy fellépjen a dél-afrikai apartheid ellen. A legnagyobb hatást minden bizonnyal a polgárjogi küzdelem tette rá, amely – gyakran heves érzelemkitörések kíséretében – a szeme előtt bontakozott ki, akárcsak szomszédai, barátai és  családtagjai szeme előtt , akiknek mind elegük volt a Jim Crow-féle Amerikából.
 
A komornyik című kötet előszavát az Oscar-díjra jelölt rendező, Lee Daniels írta. A kötetet ötvenhét fénykép illusztrálja Eugene Allenről, a családjáról, az elnökökről, akiknek dolgozott.