Josephus Flavius szemtanúja volt a 66-70 közötti zsidó háborúnak, melynek végén a Titus vezette római csapatok bevették Jeruzsálemet, felégették a Templomot, és ezzel beteljesült Dániel próféta jövendölése „a város és a szenthely elpusztításáról”. Miért következett be és miért éppen ilyen módon Jeruzsálem megsemmisítése? Miért vonultak vissza a város falai alól először Cestius, majd Vespasianus katonái is? S miért volt ennyire fékezhetetlen Titus „népe”, mely hadvezére akarata ellenére gyújtotta fel a csodálatos templomot? Elkerülhetetlen volt-e a nemzeti katasztrófa, vagy más mozgatórugókat fedeztünk fel a történelemben? Josephus Flavius Zsidó háborúja első sorától az utolsóig érdekfeszítő olvasmány. Azzá teszi tárgyszerű előadásmódja és szerzőjének megrendült számvetése. „A zsidók háborúja a rómaiak ellen nemcsak korunk, hanem az egész történelem egyik legjelentősebb háborúja volt azok közül, amelyeket államok államok, népek népek ellen viseltek. Azok, akik ezt a háborút megírták vagy nem voltak részesei az eseményeknek, vagy csak hallomásból gyűjtöttek össze mindenféle hazug és értelmetlen mendemondát, és szofisták módjára összeszerkesztették. Voltak olyanok is, akik – mivel hízelegni akartak a rómaiaknak, vagy gyűlölték a zsidókat – meghamisították a tényeket, úgyhogy könyveik tele vannak vádaskodással és hízelkedéssel, de a történeti hűségnek nyoma sincs bennük. Ezért én, Josephus, Mátyás fia, jeruzsálemi pap, aki a háború elején magam is harcoltam a rómaiak ellen, később pedig kénytelenségből az események szemtanúja voltam, elhatároztam, hogy görög nyelven is megírom ennek a háborúnak a történetét a római alattvalók számára, mint már anyanyelvemen megírtam a barbárok kedvéért.” Josephus Flavius