A Groan család várában, Gormenghastban rend uralkodik. A tornyok, pincék, zegzugos folyosók különös lakói - urak és szolgák - egyaránt tudják, hogy a nap melyik percében mit kell tenniük. A menetrendet az ősi Rituálék alakítják, betartásukért a vén Szertartásmester felel. Az ő hatalmát irigyli meg Steerpike, a feltörekvő kukta, és mesterkedései nyomán pókhálószerű repedések jelennek meg a Vár kőbe zárt életén. Eközben megszületik a leendő Hetvenhetedik Earl, Titus, aki szintén ki akar törni a születése és a rangja meghatározta korlátok és sötét, fojtogató otthona falai közül... Mervyn Peake monumentális regénye burjánzó képeivel, groteszk figuráival, erős atmoszférájával és labirintusszerű helyszíneivel hatalomról és szabadságról, hagyományról és újításról, tűzről és vízről, jóságról és gonoszságról mesél. "Mervyn Peake a borzongás mestere, aki bejárta a képzelet sötétebb mélységeit is" - írta róla a The Times. A Gormenghast a szó legszorosabb értelmében világteremtő mű, amely ugyanúgy rabul ejti a fantasy és a spekulatív fikció rajongóit, mint a legszigorúbb irodalomkritikusokat. Kiadásunkban a teljes Gormenghast-trilógia, valamint a Titus szökéséről szóló elbeszélés, a Fiú a sötétben először olvasható magyarul, a szöveget a szerző rajzai illusztrálják. A rajongók legnagyobb örömére a történet alapján hamarosan Neil Gaiman készít sorozatot. "Az év minden reggelén kilenc és tíz óra között ott található a Kőteremben, a hosszú asztalnál költi el reggelijét. Az asztal emelvényen áll: ülőhelyéről beláthatja az egész szürke ebédlőt. Mindkét oldalon a falak teljes hossza mentén oszlopok támasztják alá a festett mennyezetet, melyen puttók űzik egymást a hatalmas, lepattogzott égen. Vagy ezer is akad belőlük, összefonódva, a felhők között, kövér kis tagjaik egyre mozognak, és mégsem mozdulnak sosem, mivel részleteikben tökéletlenek. Az egykor rikító színek megfakultak, és hámlani kezdtek, úgyhogy a mennyezet most szürke, tompa mohazöldben, órózsaszínben és kopott ezüstben játszik. Lord Sepulchrave régóta nem figyelt az angyalkákra. Talán gyermekkorában olykor megpróbálta összeszámlálni őket, ahogy azelőtt az apja is, és ahogy majd az ifjú Titus is megpróbálja; lehetséges, ám Lord Groan évek óta nem emelte tekintetét a vén égboltra. Most sem tette. Hogyan is szerethette volna ezt a helyet? A része volt. El sem tudott képzelni másik világot; és megdöbbentette volna a gondolat, hogy szeresse Gormenghastot. Ha megkérdik, milyen érzéssel viseltetik örökölt otthona iránt, akár azt is kérdezhették volna, mit érez saját karja vagy torka iránt."
