A halálról és a haldoklásról beszélni még orvosi körökben is tabunak számít. A haldoklásról alkotott elképzeléseink többnyire zavarosak. Valóban lepereg a szemünk előtt életünk filmje? A megbánás tölti majd el a gondolatainkat? Megjelenik-e a ragyogó fény az alagút végén?
Az eltávozás a legtöbb ember számára lassú folyamat, amelyet felkészültséggel, humorral és egy kis hittel megkönnyíthetünk. Hadley Vlahos hospice-ápolónő könyvében tucatnyi konkrét személyhez kapcsolódóan ír a palliatív ellátásról, vagyis az életvégi gondozásról, s ezen belül a békés és méltóságos halál biztosításának módjairól. Miközben gondozottjairól mesél - a nőről, aki soha nem bizonytalanodott el hitében, amíg közel nem került a halálhoz, az idős férfiról, akinek látomásai voltak az elhunyt lányáról, és arról a fiatal betegről, aki egyre azon kesergett, hogy túl sokat aggódott rövid életében amiatt, hogy mások mit gondolnak róla -, saját életének fontosabb fordulópontjairól is beszámol.
Vlahos szigorúan vallásos családban nőtt fel, de középiskolás korában egyik barátja hirtelen halála után a hite megingott. Amikor tizenkilenc évesen teherbe esett, beiratkozott az ápolónőképzőbe, hogy el tudja tartani magát és a gyermekét. Ám az ápolás hamarosan több lett számára, mint munka: amikor a palliatív ellátásra és a hospice-munkára összpontosított, hivatásává vált.
A mély beleérzéssel, alázattal és tisztelettel megírt Két világ között szívszorító memoár, amely megmutatja, hogy a másokkal való törődés hogyan változtathatja meg az életet, miközben bölcsességet és vigaszt kínál a veszteséggel küzdőknek, és inspirációt nyújt ahhoz, hogyan éljünk most.