Szociológusi pályafutásom kezdetén nem foglalkoztatott a kvalitatív szociológián belüli feldolgozások sokfélesége, annyira lefoglalt a kvantitatív és a kvalitatív álláspontok közötti különbségek megértése.

Idővel azonban szembe kellett néznem az interjúk, személyes dokumentumok felhasználásának változatos módjaival, rá kellett kérdeznem, hogy hogyan "kell" tudományosan, érvényesen, hihetően elemezni.
Ettől kezdve már nem lehetett ösztönösen foglalkozni élettörténetekkel, el kellett döntenem, hogy milyen szemléletben és milyen technikai eljárás alkalmazásával dolgozom. A döntés rutinná válásáig hosszú út vezetett, szemléletem alakulása útkeresés volt. A kötetben megjelent tanulmányok egyrészt ennek az útkeresésnek az eredményeit mutatják be, nem rejtve véka alá a kísérletezésből fakadó hátrányokat és előnyöket sem.
Másrészt, a bemutatott élettörténetekben megjelenik a magyar közelmúlt, úgy, ahogyan az a hétköznapokat befolyásolta, s az a mód, ahogyan a kisemberek úrrá tudtak lenni a változásokból adódó nehézségeken. Az élettörténetek elemzései arra mutatnak rá, hogy mindannyian szeretnénk olyan életről beszámolni, amelyben láthatóvá válik, hogy jók szeretnénk lenni, ha nem is mindig sikerült.

Bögre Zsuzsanna (1960) a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán szociológus professzor. Oktató- és kutató munkájában fontos szerepet kap a magyar társadalomban bekövetkezett változások hétköznapokat érintő hatása. Nyomon követi a vallás és identitás kapcsolatának alakulását a XX-XXI. században, a reziliencia megjelenését a nehéz társadalmi és egyéni helyzetekben, vagy a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esélyeinek alakulását napjainkban.