Attól a naptól fogva, hogy az óvó bácsija összeesett, majd meghalt, miközben Nyúl Péter kalandjait mesélte a gyerekeknek, Clover Brooks erősebb köteléket érzett a haldoklókhoz, mint az élőkhöz. Mióta pedig imádott nagypapája, aki felnevelte, magányosan halt meg, mert ő épp Ázsiában utazgatott, Clover haláldúlaként dolgozik New Yorkban: annak szenteli életét, hogy végstádiumban lévő betegeket kísérjen el utolsó lelki útjukon: segítsen nekik elfogadni az elkerülhetetlent, és megbékélni önmagukkal, bármilyen hibákat követtek is el életük során.
Clover olyan sok időt tölt haldoklókkal, hogy közben elfelejti - vagy nem meri - a saját életét élni. Nem akar senkit igazán közel engedni magához, mert az kockázatos: ha szeret valakit, akkor elkerülhetetlen, hogy egy nap elveszítse...
Így él harminchat éves koráig, amikor egyszer csak - egy kedves öregasszonynak köszönhetően, aki elmeséli neki nagy szerelmének történetét -, nagyot fordul Clover élete: kénytelen lesz végre önmaga lelkének a mélyére nézni, és kideríteni, hogy igazából mire is vágyik. De vajon lesz-e bátorsága hozzá, hogy elinduljon a saját útján?

,,Beleszerettem Cloverbe, teljes szívemmel kívántam, hogy kinyíljon a világa, és ujjongtam, amikor végül megértette, hogy a komfortzóna arra szolgál, hogy kilépjünk belőle." - Jill Mansell

,,- Láttam, hogy egész életedben szép halált próbáltál biztosítani másoknak... amit a nagyapádnak nem adhattál meg. - Barna szeme még most is ragyogott. - De a szép halál titka a szép élet. Hogy beleadsz mindent. Nem baj, ha összetörik a szívedet. Nem baj, ha hibázol. Vállalni kell a kockázatot. - Leo egyre nehezebben kapott levegőt, alig bírt már beszélni. - Ígérd meg, kislány - suttogta -, hogy élni fogod az életedet."