„Az a kulcsa, hogy úgy viselkedj, mintha független lennél tőle, saját életed lenne, saját karrierrel. Ne legyél komplikált, és nézz ki jól. Ne beszélj túl sok hülyeséget, ne panaszkodj, és ne kérdezz túl sokat. Mintha különösebb erőlködés nélkül minden a helyére kerülne. Lassan tanultam meg ezt, sokkal lassabban, mint eddig bármi mást, de talán csak türelmetlen voltam.”

Muna Appelius a berlini fal leomlásának évében tölti be a tizennyolcat, és találkozik össze a húszas éveiben járó vonzó fotóssal és franciatanárral, Magnussal. Bár a férfi egyetlen közös éjszaka után eltűnik, Munát pedig lefoglalja az egyetem és a külföldi ösztöndíjak – gondolatai mégis folyamatosan a titokzatos Magnus körül forognak. Hét év elteltével újra összesodorja őket a véletlen, s a lány lassanként egyre mélyebbre merül a gyötrelmes és megalázó viszonyban. Mikor az egyenlőtlen, kínzó kapcsolat sorozatos verbális és fizikai erőszakba torkollik, Munának el kell döntenie, mihez kezd magával, az életével. Úgy tűnik, író lesz belőle – de ez már egy másik történet.

Terézia Mora biztos érzékkel szólaltatja meg a rajongás, függés, kiszolgáltatottság regisztereit megbízhatatlan elbeszélője, Muna szatirikusságot sem nélkülöző szólamán keresztül. S miközben feszült figyelemmel és együttérzéssel követjük a hősnő sorsának alakulását, a regény könyörtelenül szembesít azzal is, milyen képtelenül nehéz a mindennapokat átszövő hatalmi játszmákból kimenekülni.