A Darius Kopp-trilógia második kötetében Darius a munkája után a feleségét is elveszíti: az asszony öngyilkos lesz. A férfi Flora laptopjával és a hamvait tartalmazó urnával a kocsijában nekivág Kelet-Európának. Nem hajlandó tudomásul venni, hogy valójában saját fájdalma elől menekül. Felkeresi felesége magyarországi szülővárosát, de továbbűzi a nyugtalanság: városról városra, országról országra, egészen a földrész keleti pereméig, ahol korábbi titokzatos örmény üzletfeleire is rábukkan. Mindeközben a laptopon Flora naplóbejegyzéseit olvassa, de egy szinte ismeretlen nő arcképe bontakozik ki előtte. Flora szövege és Darius bolyongásának krónikája meg-megszakadó, olykor szürreális dialógust alkot: túlvilági párbeszédet, Orpheusz és Eurüdiké modern történetét. "De jobb lett volna a testet eltemetni. Fekete föld, barna föld, vörös föld, fehér föld. Homok, üledék, agyag, sár. Flóra és fauna. Ezt kellett volna tennem. De figyelmetlen voltam. És most itt van nekem ez a maréknyi hamu. Csináltasson belőle gyémántot! Ültettesse be a metszőfogába. A nyelvbe, piercingként. Mintha nem rágódnánk mindannyian, egész életünkben valami totális őrületen. Ne haragudj. A mellette levő ülésre pillantott. Flora kinézett az ablakon, az alkonyati derengésben Kopp csak a sötét haját látta."
