"Az a kérdés, hajlandó vagy-e lemenni az őseidért a kútba, vagy sem, és kibírod-e, amit felhozol" - írja a könyvben Térey János. A halála előtti években ezen a kéziraton dolgozott, közölt is belőle néhány fejezetet Egy cívis vallomásai alcímmel, azt azonban senki nem sejtette, hogy terjedelmes részével elkészült. A Boldogh-ház, Kétmalom utca című memoárt befejezni már nem tudta, de a tervezett mű egész struktúráját kidolgozta. Az emlékiratban az író debreceni gyermekkorának és ifjúságának majdnem két évtizedét beszéli el. A meghatározó családi kötelékekről, a család eredetének kutatásáról, a szülőváros kulturális és történeti hagyományairól mint a személyiségét, a nevelődését formáló együttes hatásokról számol be ez a lezáratlanságában is sokrétű epizódokban kidolgozott vallomásfüzér. Az emlékirat fent idézett mondata arról tanúskodik, hogy nem csupán a szemérmesség, az érzelmességtől erősen ódzkodó alkat, de a feltárandó-feltárulkozó múlt, a távoli ősök elképzelt-kutatott élete és az örökölt-átélt traumák is nehezítették a szerző számára ezt a soha el nem odázott munkát, amely a Térey-hagyaték végességében "egy cívis vallomásai"-ként elénk tárul. 2020. szeptember 14-én lenne ötvenéves Térey János, erre az alkalomra jelent meg ez a hátrahagyott memoár. "Egész életem küzdelem azért, hogy ne maradjon félbe minden. Amit nem írok le, az elvész. Mindig úgy érzem, hogy valamit tennem kell, állandó elégedetlenség és kielégítetlenség kínoz, s tetézi mindezt az érzés, hogy nem kapom meg az élettől azt, amit esetleg meg tudnék kapni. Hatalmas vágy kínoz az elismerés iránt, s az a rögeszme mérgez, hogy mindenért meg kell küzdenem, ami másoknak eleve megadatik. S hogy mindez a gyermekkori szenvedésből és stresszből ered. Majdnem teljesen ez vagyok én. Mások maximalizmusnak hívnák."