Bánki Éva: Telihold Velencében

Velence, ez a túlzsúfolt ékszerdoboz, ahova sokan vágyakoznak, a világ egyik legellentmondásosabb városa. De mennyit láthat valóságos jelenéből és a múltjából az, aki csupán néhány nap alatt járja be a nevezetességeit? Megadathat-e egy átlagos közép-kelet-európai író számára, hogy akár hosszú hónapokig élhessen ebben a luxustól csillogó városban? Bánki Éva Velence iránti szenvedélyes érdeklődésének, no meg egy ösztöndíjas lehetőségnek köszönhetően kislányával együtt hosszú hónapokat töltött el a városban. Útirajzából érzékletes képet kap az olvasó Velence hétköznapi életéről és a turisták számára láthatatlan lakosairól is egy felnőtt nő meg egy kislány szemével. A jelenkori Velence díszletei mögött megpillanthatjuk a középkori Velencét, a könyörtelen kalmárköztársaságot és az alkonyi fényben tündöklő, XVIII-XIX. századi várost. Megismerjük Magyarország és Velence közös történelmének fordulópontjait, és eltöprengünk azon, mi lehetett a titka az oly sebezhetőnek látszó, mégis hihetetlenül stabil Köztársaságnak. A Telihold Velencében egyszerre személyes hangú úti beszámoló és szerteágazó kultúrtörténeti kalandozás. "A nap csak a mi érkezésünk örömére sütött ki. Február van, minden kő, minden fadarab, minden csempe hideget lehel. Sehol sincs meleg, se a múzeumokban, se a könyvtárakban, se a ferences patronatóban, ahova szülinapozni járok a gyerekkel. Effie néni lakásában csak kora reggel és késő este működik a távfűtés. Természetesen hálózsákban alszunk. Hideget lehelnek az újságok, a könyvek, a poharak, a törülközők, lúdbőrözve lépek ki reggelente a folyosóra."