Szvetlana Alekszijevics (1948-) belarusz származású Nobel-díjas írónő két évtizedet szánt témája feldolgozására. Az illegalitásban élő szerzőt folyamatos inzultus éri az orosz kormány részéről, véleményét nem rejti véka alá a nemzetközi sajtóban. Dokumentarista művei hűen mutatják be a huszadik századi történelem civil oldalát, nehéz feledni a hőseit.
1986. április 26-án kezdődött Csernobilban minden idők legnagyobb atomerőmű-katasztrófája. Az akkori szovjet vezetés titkolózása miatt a világ napokig szinte semmit sem tudott róla...
Csernobil nemcsak egyéni, családi, hanem nemzeti tragédia is. Nem szovjet, nem orosz, nem is ukrán, hanem belarusz nemzeti tragédia. A tízmilliós nemzetből több mint kétmillióan élnek szennyezett területen. Mert amikor a szovjet híradókban örömhírként közölték, hogy szerencsére nem Kijev felé szállt a radioaktív felhő, azt nem tették hozzá, hogy Minszket és Fehéroroszországot viszont beborította. A gyarmati sorban élő nemzet a csernobili katasztrófával lépett be a világtörténelembe. 2022-ben sajnos ismét közelebb került hozzánk Csernobil szimbóluma és fenyegetése is.
Csernobil nemcsak katasztrófa volt, hanem figyelmeztetés is. És Alekszijevics szerint minden nemzedéknek olvasnia kell a jövő számára hagyott jelekből.
