Az Árnyékkert fordulatos, nagyívű családregény, fogékonyan megrajzolt karakterekkel és finom iróniával vezet végig a Stark-ház harminc évet felölelő krónikáján. Az 1980-as években kezdődő, és napjainkig ívelő történet két főhőse, Gyuri és Lia kamaszkori szerelemből lépnek át a házasságba. Eleinte jól alakul az életük, a rendszerváltás lehetőségeit megragadva igyekeznek előre jutni. Gyermekeik születnek, karriert és házat építenek, ám az otthonuk falán egy napon repedés jelenik meg. Ezt követően, rejtélyes módon a kapcsolatuk és az életük is repedezni kezd. A házuk mintha önálló életre kelne, a dolgozószoba külső fala eltűnik, sűrű borostyánból nőtt függöny zárja el a nappaliba nyíló ajtót. A különös hely mindenkit megbabonáz és hatalmában tart. A szereplők szélsőséges érzelmek rabjaivá válnak, egyre inkább az elemi ösztönök és nyers érdekek vezérlik őket, sötét titkokat rejtegetnek, megcsalnak és megcsalatnak. A romlás feltartóztathatatlannak tűnik, és felfal mindent, ami útjába kerül.
A regény fejezetei az évszakok változását követve, fokozatosan tárják fel a családtagok közti kapcsolatok mélyrétegeit, az önsorsrontás és élethazugságok széles skáláját jelenítve meg. Egyszerre lebilincselő és hátborzongató, amint a harmonikus együttélés lépésről lépésre hullik szét, a katartikus végkifejlet felé haladva. A szerző mindezt Budapest közelmúltbeli és jelen valóságában helyezi el, kiváló arányérzékkel vegyítve a racionálisan érzékelhetőt a mélyen szürreálissal.
Rubin Eszter családregénye, ez a sokféle olvasatot és értelmezést kínáló, sejtelmes hangulatú mű, szimbólumokban gazdag, mágikus erejű szövegével a kortárs próza magával ragadó darabja.
„Az Árnyékkert az 1980-as évek elejétől napjainkig meséli el egy család sorsát, a szocializmusból a vadkapitalizmusba átcsordogáló világban a boldogságért vagy legalábbis a boldogulásért küzdő házaspár történetét. Egy kapcsolatét, amely a talán sosem volt idillből percek alatt pokollá változik, és mégis egyre nyúlik, és egyre emésztőbb.
Rubin Eszter sodró cselekményű regényének főszereplői egy házasság, amit talán sosem kellett volna megkötni, egy ház, amelyet talán sosem kellett volna felépíteni, egy gyerek, akinek talán máshova kellett volna születnie, és mindazok a szerelmek, házak, gyerekek, amik és akik sosem válhattak valósággá. Filmszerűen élénk, pergő dialógusokban megírt jelenetek és lírai, álomszerű futamok váltakoznak az egyre komorabbá váló könyvben, amely azt a kérdést járja körül, vajon létezhet-e egyáltalán saját élet.”
Gács Anna – A Szépírók Társasága elnöke
