,,Nagyon regota tart. Megprobaltam megmagyarazni magamnak, hogy semmi ertelme, hisz ugyet sem vet ram, hiaba bamulom ot, hiaba veszem fel a legszebb ruhamat, hiaba illegetem magamat elotte, nem erdeklem.
Nem tudom, ki az, akit szeret, megprobaltam kitalalni, de mindenki gondosan titkolja elolem. Igy nem is tudom, mit kellene tennem, hogy rajojjon: o az egyetlen igazi es utolso lelegzetemig tarto szerelmem.
Szeretem, amikor mocskos es tragar, szeretem, ha tavasszal megrazza magat es kivirul, szeretem. amikor elszurkul az oktoberi esoben, meg az orditozos, hablatyolos pillanatait is szeretem.
Szeretem, amikor egy hetret gornyedt bacsit kuld nekem, aki hangosan uvolti: ,,ezt is eltitkoljak elolunk, pedig mi mindent tudunk", szeretem az undorito betonkolosszusait, a bronzba ontott kinjait, az esetlen es patetikus turulmadarait, szeretem szemetestul, hajlektalanostul, vagyis majdnem vakon rajongok erte.

A villamoson is szeretem, pedig gyakran buzolog, lottyadt es kiszikkadt arcokat tesz elem, megsimogatnam mindegyiket, ha tehetnem, de maradek jozan eszem lefogja a kezemet. Szeretem az ejszaka kozepen betepve orditozo koveteit, holott nem tudok aludni toluk, szeretem a banalis mondatait, az indulatait, az ertelmetlen gyuloletet, a szenvedelyes rombolasait.
Mondtak mar nekem sokan, hogy o nem melto hozzam. Talalnom kellene egy meltosagteljeset, szepet es kifinomultat helyette. Evizedekig kerestem olyat, nem talaltam, pedig sokat tettem ezert, bizakodva es remenykedve, hogy vegre megszabadulhatok ettol a nyomaszto szerelemtol. Elkepzeltem, hogy egyszer meg is talalom azt, aki viszontszeret, felszabadult leszek, mosolygunk majd egymasra, talan meg is merem simogatni, hiszen viszontszeret. (....)
Meg tudok varni, van meg nehany evem. Nem akarok lemondani egyetlen remenytelen szerelmemrol, a hazamrol, Magyarorszagrol." (Reménytelen szerelem)