Hogyan élünk mi itt Kelet-Közép-Európában? Milyen Nyugatra menni és visszatérni? Milyen nehéz örökségeket cipelünk? Hogyan is vagyunk egymással, szülők és gyerekek, feleségek és szeretők, testvérek és féltestvérek, élők és holtak, könyvek, emlékek, történelmi változások és egyéni vágyak? Mi szabja meg esendőségünk és szerethetőségünk határát? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Mohácsi Árpád gazdagon hangszerelt, közvetlen hangon, élvezetesen elmesélt, sok szálon futó regénye. (Ja, és még azt is megtudjuk, kik azok a Merényiék.) "Ezen az ajtón nem lehet csak úgy kimenni" - olvassuk a regény egyharmada tájékán. Nem túl feltűnő mondat. De nagy ereje van. Aki leírta, az tud valamit az emberi létezésről. Azon belül: az 1960-as évek közepe táján született magyar emberek, férfiak és nők fiatalkoráról, 1989 előtt és után. Generációs regény, korrajz. Géza, Dóri (meghalt), Bella, Gabi, Jutocsa, Sanyi, és aki fiatalabb: Luca (Géza új barátnője) és aki idősebb: Piri néni (Géza édesanyja, szorgalmas ügynökijelentésíró) - ha elolvassuk az életükről, sorsukról szóló beszámolót, még sokáig velünk maradnak. - Márton László
