Spinoza (1632-1677) filozófiai fő műve, a posztumusz kiadott Etika a hagyományos és a radikálisan új gondolkodásmód egyedülálló ötvözete. Szisztematikus elméleti mű, de a mindennapi élet éleslátó analízise is, mely előkészíti mind a Teológiai-politikai tanulmányt, mind a Politikai tanulmányt.
A negyedik rész végén maga Spinoza így foglalja össze, hogy "milyen haszonnal jár ennek az elméletnek ismerete a gyakorlati életben: Először arra tanít, hogy mi csupán Isten intésére cselekszünk, az isteni természet részesei vagyunk, mégpedig annál inkább, minél tökéletesebb cselekedeteket viszünk véghez, s minél jobban és jobban ismerjük meg értelmünkkel Istent. Előidézi a lélek megnyugvását, megtanít arra, miben áll legfőbb boldogságunk: egyedül Isten ismeretében.
Ez késztet bennünket arra, hogy csak azt cselekedjük, amit a szeretet és kötelességérzet sugall. Eltávolodnak az erény igaz értékelésétől azok, akik azt várják, hogy erényükért és jócselekedeteikért Isten őket a legfőbb jutalmakkal fogja kitüntetni, mintha az erény és Isten szolgálata már önmagában is nem épp maga volna a boldogság és a legfőbb szabadság.
Másodszor arra tanít, hogyan kell viselkednünk a sors változásai közepette. Arra tanít, hogy a sors mindkét arcát nyugodt lélekkel várjuk és viseljük el, hiszen minden Isten örök határozatából következik ugyanazzal a szükségszerűséggel, amellyel a háromszög lényegéből következik, hogy szögeinek összege egyenlő két derékszöggel.
Harmadszor azt tanítja, hogy senkit se gyűlöljünk, ne vessünk meg, ne gúnyoljunk, senkire ne haragudjunk, és senkit ne irigyeljünk. Mindenki elégedjék meg azzal, amije van, segítsen felebarátján, nem könyörületességből, részrehajlásból, sem pedig babonából, hanem egyedül az észtől vezetve, ahogyan az idő és a körülmények megkövetelik.
Negyedszer hasznára van az állami közösségnek, amennyiben arra tanít, hogyan kell a polgárokat kormányozni és vezetni, úgy, hogy ne szolgaságban éljenek, hanem szabadon cselekedjék a legjobbat."