Minden ember egyformán magányos, anélkül hogy joga volna az egyéni magányosságra. Oskar Matzerath nem akar felnőni. Elhatározza, hogy megmarad gyereknek, gyerekként tiltakozik a felnőttek életelvei, a fasizmus esztelensége, a képmutató kispolgári lét ellen: veri a kisdobot és visít. Mi más fegyvere van egy gyereknek? Hangja az üveget is megrepeszti, hátha az emberek füléhez is elér. Grass írással harcolt a felejtés ellen. Papírra szűz papírra rótt sorokkal, ahogy a háború után a bolondokházába került irodalmi alteregója, szellemi fegyvertársa, Oskar követeli. Nem pedig számítógéppel, klaviatúrával-egérrel, internettel. A mű a groteszk mintapéldája. Már megjelenése évében, 1959-ben sok kritikust késztetett vitára. Merész stílusa, szokatlan ábrázolásmódja, erotikus jelenetei, politikai megnyilvánulásai pedig bírósági eljárásokat vontak maguk után. A regényt 1979 óta Volker Schlöndorff Oscar-díjas filmje is megörökíti. Günter Grass (1927-2015) költő, regény- és drámaíró, grafikus, szobrászművész, a huszadik századi német irodalom klasszikusa. Danzigban, a mai Gdańskban, lengyelnémet családba született. Neve szorosan egybeforrt a háború rémségeit feldolgozni akaró, az egyéni szabadság védelmében tevékenykedő művész alakjával. Elkötelezett békepártiként évtizedeken át minden követ megmozgatott a lengyelnémet megbékélés érdekében. Élete során számtalan elismerésben volt része, 1999-ben Nobel-díjat kapott. 2004-ben Budapest-nagydíjasként egy Kertész Imrével folytatott beszélgetéssel tette emlékezetessé a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. Tudott keringőzni, foxtrottozni, tangózni és gavotte-ozni, és mintha Németország legszebb lányai álltak volna sorba, hogy táncolhassanak vele. S miközben boldogan pörgött, forgott és ugrált, rájöttem, hogy ki ő: a német irodalom nagy táncosa, aki személyes bájának és a nevetséges iránti komikusi érzékenységének köszönhetően úgy éli túl a rosszat, hogy a történelem borzalmain áttáncol az irodalom szépségéig. (Salman Rushdie)