"a világon egyetlen dolog számít, a szerelem, a boldogtalan szerelem" "Ő olyan volt, mint az Ezeregyéjszaka. Mesélt, hogy éljen. Mesélt az ezeregy éjről, és aztán mesélt az ezerkettedikről is, amiről ezeregyszer hisszük, hogy nem, még nem most jön el." (Háy János) Az egykori grófi kastély hatalmas homlokzati óráján öt perc múlva fél nyolc. Reggel, délben, este, évek óta mindig. Szomorú mementó, a kastély ugyanis történetünk idején öregek otthona, és a legtöbb öregember este fél nyolc körül hal meg. Memento mori. "Álmomban sem gondoltam, hogy ilyen gyorsan lepereg az élet" - jegyzi meg a narrátor, a hajdan sugárzó szépségű és szertelen Maryska, aki most maga is az otthon lakója. Sokáig azzal áltatta magát, hogy az öregség csak másokat érint, neki addig még rengeteg dolga van a világban, és hogy szemérmesen szerelmes Francinján sem fog az idő... Csakhogy Francin közben magának való nyugdíjas lett, az agyoncsaphatatlannak hitt Pepin bácsi járóképtelen, az ő szépsége pedig már csak belülről sugárzik. A Harlekin milliói Bohumil Hrabal kisvárosi trilógiájának, a Sörgyári capricció-nak és a Díszgyász-nak a harmadik kötete. Elégia szerelemről és halálról. Rezignált sorait szomorkás bölcsesség, szelíd irónia, derűs nosztalgia hatja át. És feltétel nélküli életszeretet. "Mi lesz avval a szerelemmel..." - suttogja Pepin bácsi a halálos ágyán. Mi lesz?
