Marie Desplechin: Totál titkos naplóm 2.

...Odafordultam Areskihez, és tisztába tettem a dolgokat. Szép halkan. - Én nem flörtölök veled, ezt jobb, ha tudod. Felesleges, hogy beleringasd magas. Areski a karjára csapott, hogy elűzzön egy csapat tengeri bolhát, amik eddig a karszőrei között szlalomoztak. Odahajolt hozzám, és a fülembe súgta: - Remélem is. Mert az állati ciki lenne. - Beleszakadnál, ha öt percig jó fej lennél? - Ez nem ellened szól. Az én hibám. Semmi kedvem randizgatni. - MICSODA? - NE ÜVÖLTS MÁR! - MI FOLYIK OTT? - kiáltotta Samira. - Semmi - vágta rá Areski. - Csak Aurore óbégat. Samira sötét pillantást vetett rám, én pedig még mindig döbbenten meredtem a bátyjára. Ez az egész elfuserált vakáció még csak most kezd alakulni igazán. A végén még szerzek egy barátot. Nem holmi pasit, akivel a nyaralás után szánalmas szakításra kerül sor, hanem egy igazi barátot, akivel nem fenyeget a flörtölés veszélye, akivel nem kell félresikerült csókokat váltanom, sem a kezét markolásznom. Leültem, és kitártam felé a karomat: - Imádlak! Aurore kalandjai és viszontagságai folyatódnak. Még csípősebb, még szúrósabb, még fergetegesebb.