"Egy régi történet következik ezeken a lapokon. Régi nemcsak azért, mert régen történt, hanem azért is, mert régen íródott, tizennégy évvel ezelőtt. Akkor már eljutottam abba a korba, amikor a költőket kísérteni kezdi a gondolat, hogy megírják önéletrajzukat. Különben is, a háború kitörésekor legegyénibb életemnek egy nagy szakasza is lezáródott, tragikus határozottsággal. A háborús évekkel, a fenyegetettség és világvége-hangulat növekedésével pedig egyre erősödött az érzés, hogy sietni kell, mert úgylehet, nincs már sok időm a számadásra. Csakhogy a költők rendszerint húzódoznak attól a folyamatos munkától, ami a próza és különösen a regényírás lényegéhez tartozik. Másrészt persze nagyon is hozzászoktak a vers mindennél kötöttebb liturgiáinak szentségéhez, s ebből a megszokásból nézve a prózának még a megbízhatósága is alaktalannak látszik.(...) Most azonban, amikor - kiadói biztatásra - újra elővettem, más szemmel néztem, másképpen láttam. Elsősorban a személyesség szempontjából. A szereplők egy része meghalt azóta, a többiek problémái, történései távoliak lettek. Eltávolodtam valamennyire attól a szereplőtől is, aki én magam vagyok ebben a történetben, és olykor már-már sikerült úgy olvasnom, mint első személyben írt elbeszélést egy képzelt regényhős problémáiról. A "történelem" pedig gondoskodott róla, hogy jobbára elsüllyedt világ legyen a környezetből is, amelyben lejátszódott."