A táj különleges, varázslatos, természeti, történelmi értékek hordozója. Arcának változásait, sokféle vonását a felfedezés élményét kínálva hozza közel az építész író és a festőművész. Szó és kép kiegészítik, megerősítik egymást, egyszerre nyújtják a látványt és a képzeletet megmozgató építő ékkövek formagazdagságában való elmerülés lehetőségét. Krizsán András szavai képeket varázsolnak elő képek nélkül, Somogyi Győző keze nyomán pedig úgy telik meg élettel a táj, hogy megszólal szavak nélkül is. Kettejük összefogásából különös, egyedülálló élmény birtokosává lesz az olvasó. Érzékelheti a hegykoszorúk övezte medencék békéjét, a bazaltorgonák fenséges kötegeit, a kőtenger szeszélyes formáit, a színek változatosságát, a titokzatos ködöket, az eső áztatta tájban a felragyogó napfényt és nyomában a derűt. Szeme előtt nőnek ki, emelkednek a magasba a templomok tornyai és a házak különleges szépségű kéményei. A szerzőpáros együtt bírta szóra ezeket a tájba simuló hajlékokat, lakóházakat, szőlőbeli épületeket, kibontották a látványt, megmutatták a táj, a hely arcát a benne élő ember szellemiségével, rávilágítva a sokszorosan szoros kötődésre a természethez, benne az épített környezethez, vele a múlthoz, az élet szolgálatához. Itt nem szabad sietni, itt szemlélődni, elmélkedni kell, megmerítkezni a szépségben, a csodában, a kövekbe zárt múltban, gondolkodni az értékek továbbörökítésén. Az olvasó kezébe mindezekhez vezérfonalat ad a könyv, de ugyanakkor technikai-technológiai gyakorlati útmutatót is az értékek megőrzéséhez úgy, hogy azok az építészeti kultúra eleven emlékei lehessenek. Értékmentés és értékteremtés egyszerre. S. Lackovits Emőke