Gyáni Gábor: A történeti tudás

Történész ritkán szánja rá magát, hogy számot adjon arról: mit miért csinál, és mi képezi szakmai tevékenységének az elvi alapját. Magyar történetíró pedig kivált nem szokott kötélnek állni, hogy színt valljon elvi és módszertani kérdésekről. Az ilyen tudást külföldi forrásokból szokás nálunk beszerezni. Az talán némileg még érthető is, hogy a 19. század végén, amikor a magyar történetírás szakszerűsödésének még csak a kezdetén tartott, idegenből fordított munka töltötte be ezt a szerepet. Annál meglepőbb, hogy érdemben azóta sem sokat változott a helyzet ezen a téren. A történetelmélet ma szinte a virágkorát éli a nagyvilágban. Ennek a nem szubsztanciális, sokkal inkább analitikus történetfilozófiának a hatása érződik e könyv gondolati felvetéseiben és érvelésmódjában egyaránt. Nem történészeknek szóló tanmese ez arról, hogy hogyan kellene a történelmet írniuk, hanem puszta elmélkedés arról, hogy mit csinálnak, amikor írják a történelmet. Azokkal a történész körökben ritkán tudatosított elvi kérdésekkel foglalatoskodom ebben a munkámban, melyek ismerete nélkül is lehet történelmet írni, de talán nem árt tudni a létezésükről, mivel láthatatlanul is ott munkálnak minden egyes gondolati rezdülés és minden egyes leírt mondat mögött. A dolgot kibeszélve akár még jobb történelem is kikerülhet a történész műhelyéből.