150 évvel ezelőtt, 1865. december11-én avatták fel a Magyar Tudományos Akadémia palotáját, amely Pest városának kitüntetett helyén, a Duna partján, a Lánchíd pesti hídfőjének közelében épült fel. Széchenyi István személye és szelleme köti össze ezt a két emblematikus alkotást, és mindkettő a 19. századi magyar történelem legfontosabb progresszív, modernizáló törekvéseit testesíti meg. A palota Budapest várostörténetének és építészettörténeti fejlődésének fordulópontján született, a historizáló neoreneszánsz egyik első, mégis legérettebb és legértékesebb példájaként. A historizáló neoreneszánsz, mely a hetvenes, nyolcvanas évek városépítési konjunktúrájában szinte egyeduralkodóvá vált, a hatvanas évek elején még idegen, vitatott és új irányzat volt Magyarországon. Ezért is robbanhatott ki oly szenvedélyes vita a palota építése körül, jelezve azokat a változásokat, feszültségeket, amelyek a társadalom egészében zajlottak, s fordulatot hoztak az építészettörténetben és művelődéstörténetben is. Kötetünk ennek az emblematikus épületnek fordulatokban gazdag építéstörténetét dolgozza fel.
