A regényben Móricz egy város élete kapcsán forradalmi bátorsággal ábrázolja az ellenforradalom uralkodó osztályainak legtipikusabb alakjait, a polgármestertől a miniszterelnökig. Jó szava nincs már róluk; valamennyien felelőtlenek, egy nagy korrupció részesei, "rokonok".Az ellenforradalmi rendszer élvonalába tartozók mezítelen bemutatásánál is nagyobb jelentőségű a Rokonokban az úri világon belül maradó, "vívódó" értelmiség útjával való számvetés. Mi lehet a kultúrtanácsosból városi főügyésszé lett, reformokról ábrándozó Kopjáss István sorsa? Szociális vonzalmai, reformtervei hova vezethetnek az úri világon belül? Lehet-e a "kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon" bölcsességéhez igazodva tisztán maradni? Matolcsynak és Szakhmáry Zoltánnak Móricz ábrázolása szerint emberségük felőrlődése nélkül lehetett valamelyest, Kopjásst az alkuvások emberként is megrontják. Mire feleszmél, már bele is keveredett a panamákba, bírálatra nincs több erkölcsi alapja. Öngyilkossági kísérlete sem tűnteti el az arcára került foltokat. Az ő sorsa nem azt hirdeti, amit a Matolcsyé, hogy "elvégeztetett, de semmi sem tisztáztatott", nem azt mondja, amit az Úri muri Szakhmáry Zoltánjának az alakja, hogy "kár volt mindenért". A Rokonok azt hirdeti, hogy aki harmadik úton jár és sorozatosan megalkuszik, annak értékes vonásai elkopnak s a "nyilvános gazemberek", a "született gazok közé"kerül. Móricz még Kopjáss öngyilkosságának a kérdését is "nyitva" hagyja. Egy szóval sem beszél arról, hogy meghal. Azzal fejeződik be a regény, hogy a városi hatalmasok mozgósítják a kórházat a "szegény ember" megmentésére.