Csillagok porából állunk- de nemcsak mi, hanem minden általunk ismert élőlény is. A hidrogén kivételével a Földön előforduló összes kémiai elem- beleértve a testünket felépítőket is- csillagok belsejében keletkezett, és hatalmas csillagrobbanások következtében szóródott szét a térben. A természet azután újra felhasználja ezeket az anyagokat, és új csillagokat, bolygókat vagy éppen emberi testeket épít belőlük. E könyv felidézi a csillagászat történetéből azokat az epizódokat, amelyek ehhez a megrázó felismeréshez vezettek. A történet az 1920-as években kezdődik, amikor a csilagászok felismerték, hogy a legöregebb csillagok szinte teljes egészében hidrogénből és héliumból állnak, vagyis abból a két ősi elemből, amelyek a Világegyetem születését eredményező Ősrobbanáskor keletkeztek. Ezután bemutatják az 1950-es és 1960-as évek kutatásait, amelyek kiderítették, miként „kotyvasztja ki” a kémiai elemeket a csillagok belsejében lejátszódó magfúzió. A trténet leglényegesebb szereplői a szupernóvák, amelyekről csak a közelmúltban bizonyosodott be, hogy hatalmas csillagrobbanások. Az ezek nyomán keletkező kozmikus hamu szerteszét szóródik a mindenségben, hogy csillagok új generációi, bolygók és emberek alapanyagául szolgáljon. Amikor a szerzők figyelme a Világegyetem és a Föld kapcsolata felé fordul, meggyőzően adják elő, miként teremtett a világ fizikai szerkezete ideális feltételeket az élet kialakulásához.