Arany Jánosnak 1856-ban jelent meg az első, reprezentatív gyűjteményes kötete, amely magában foglalta addig született lírai verseinek és számos epikus versének válogatott anyagát. A kétkötetes munka nemcsak a korszak legfontosabb szépirodalmi újdonsága volt, hanem Arany pályáján is mérföldkőnek számít: itt alakította ki műveinek azt a rendjét, amelyet a későbbi köteteiben csupán bővített, de alapvetően nem módosított.
Kiadásunk ezt az 1856-os kötetkompozíciót teszi újra hozzáférhetővé. Ez azért fontos, mert megismerhetjük Arany akkori önképét saját költészetéről, és így jobban érzékelhetővé válik ciklusszerkesztésének számos jellegzetessége is, a kihagyásoktól és kiemelésektől kezdve egészen a kötet belső dinamikájának a kialakításáig. Most, hogy születésének 200. évfordulóján lehetőség nyílik ennek a kiemelt jelentőségű kötetnek az újrakiadására, ráirányulhat a figyelem arra is, hogy milyen tudatos szerkesztői szándékok szerint építette életművét.
A kötet nemcsak az eredeti verssorrendet és szövegállapotot reprodukálja, hanem Szilágyi Márton kísérőtanulmánya a Kisebb költemények megszületésének történetét is feldolgozza.
 
„Egyedülálló jelenség, s amennyire magyar talajból nőtt s hasznosítója művészetében minden természetű magyar lehetőségnek, annyira külön áll a magyarságon belül is. Abszolút művész, ki magából származik, s magában ér véget. Nagysága nyilván nőni fog minden nemzedékkel, mely messzebbről nézheti, s végre egészen láthatja, s már születésekor ott találja szemhatárának ékességeül, mint a római ember a Szent Péter kupoláját. Mi még tövében születtünk, s feszengve kell fejünket hátraszegnünk, hogy ne beleütközzünk, hanem fellássunk hozzá.”
Ignotus (A Nyugat Arany-emlékszámából, 1917)