A Kerék alatt megjelenésekor (1905) – az egy évvel korábban publikált Peter Camenzind sikerének köszönhetően – már ismert és elismert írónak számított Németországban. A regény megírásakor a húszas évei közepén járó író részben személyes élményeiből, a saját gyermekkorából merített inspirációt új könyvéhez, merthogy Hesse, történetének főhőséhez hasonlóan, egy ideig szintén a maulbronni kolostor teológiai szemináriumának diákja volt, és akár csak a regénybeli Hans Giebenrath, ő sem tudta elviselni a merev szabályrendszerű intézmény rideg légkörét, és félbehagyta tanulmányait.
Hesse pontos, tárgyilagos, látszólag indulatoktól mentes mondatokkal jeleníti meg a gyermekkor szabadságától és az egyéniség kibontakoztatásának lehetőségétől megfosztott kiskamaszok tragikus sorsát. Különböző okokból és más-más módon, de több diák is idejekorán távozik a kolostorból, ami világosan jelzi, hogy valami nagyon nincs rendben a nagy tekintélyű maulbronni iskolában. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a regényt a hitleri Németországban betiltották, hiszen Hans Giebenrath – és a többi diák – története végső soron az egyformaságot, az egyéniség feladásával járó alázatos engedelmességet, az állam szolgálatának elsődlegességét hirdető iskola(rendszer) és általában a német nevelési elvek nyilvánvaló kritikája. Másfelől a Kerék alatt persze jóval több is ennél: egy szilárd erkölcsi alapokon álló, érzékeny tollú fiatal író hitvallása az ember élethivatásáról.
„Volt Hansban valami vad, szabálytalan, kulturálatlan, amit először szét kellett törni, egy veszélyes láng, amit ki kellett oltani és el kellett taposni. Az ember úgy, ahogy a természet megteremtette, kiszámíthatatlan, rejtélyes, veszélyes lény. Ismeretlen hegyekből előtörő áradat, út és rend nélküli őserdő. S ahogy az őserdőt is meg kell ritkítani, tisztítani és erőszakkal korlátok közé kell szorítani, úgy az iskola dolga, hogy megtörje, legyőzze és erőszakkal korlátozza a természetes embert; az iskola dolga, hogy hivatalosan jóváhagyott alapelvek szerint mindenkiből hasznos tagot faragjon a társadalom számára, s hogy életre keltse bennük azokat a tulajdonságokat, melyek teljes kifejlesztését végül a kaszárnya gondos nevelésére bízza.”