Sajkodi magányomban határoztam el, hogy a saját szórakoztatásomra írok egy regényt. Saját szórakoztatásnak azt nevezem, amikor írás közben az ember nem a képzeletbeli olvasót látja, nem érdeklik az elvárások, és eszébe sem jutnak azok, akik elzümmögik, mi a jó és mi a rossz. Írni például nagyon jó. Csak úgy írni pedig a világon a legjobb, éppen olyan, mint a céltalan csavargás. Vagyis kaland. A kaland pedig maga a szabadság. Szabadok a hősök, és szabad a szerző is. Az én szabadságom végeredménye a Fültől fülig című fürdőregény. Egy ideig játszottam a gondolattal, hogy megírom a folytatását, de hősöm, Skrabek, a babonás bérgyilkos, lebeszélt róla. Nem akarta, hogy a regényben kitörjön az első világháború. Rázta az orrom előtt a borotváját, és arról győzködött, hogy békeidőben nyugodtabban tud dolgozni. Az volt a munkája, hogy elvágja az ügyfelei nyakát. Megállítottam neki az időt.