Sokat és sokfélét írt, főleg pedig fordított Mikes Kelemen. A magyar irodalom klasszikusává azonban a Törökországi levelek-kel vált, szerzőjének alakja általa lett jelkép és példa. A mű azonban sok szempontból más, mint legendája, érdemes és szükséges is vele közvetlenül megismerkedni. A mai olvasót elsősorban stílusával bűvölheti el a levélregény. Az egész régi magyar prózában egyedül áll Mikes "moll" hangneme, intellektuális-meditatív fogalmazásmódja, elégikus, derűsen szomorkás dikciója, bájos humora. A darabos, népies, pázmányi, zrínyis prózához képest Mikesé finoman "urbánus", minden székely nyelvjárási, mondatfűzési sajátossága ellenére is "nyugatos" (példái is francia levélírók voltak). A stílus önmagában is érték Mikesnél, a levelek azonban korántsem csupán ezzel hatnak. Mikes - hasonló tónusban - igen sok misszilis (elküldött) levelet is írt, azok mégsem hasonlíthatók e levélciklusához. A Törökországi levelek ugyanis valóban regényszerű, két főszereplője a leveleket író rodostói száműzött (aki teljesen nem azonosítható Mikes életrajzi alakjával), valamint a teljesen fiktív címzett, P. E. grófné, akinek érdekes, rokokó figurája egészen különleges bravúrral van felépítve a hozzá írott levelek szövegében. Igen sok történelmi, kortörténeti érdekesség is van e levelekben, II. Rákóczi Ferencről, Bercsényiről, a száműzött kurucok kolóniájáról, a török diplomáciáról, ám ezeknél sokkal fontosabb és regényszerűbb a két főszereplő egyszerre éteri és földies kapcsolata, amelynek sajátos villódzását, különös, rejtett erotikáját, szentimentális s mégis távolságtartó "csevegését" az előre- és visszautalások, a motívumismétlések és intenzív formaszerkezetek gazdag szövedékével varázsolja lebegővé, igazán irodalmivá a szerző.