A Bácskai lakodalomban a porváros látója és láttatója az álmok piktorának állított emléket, de a regény valójában több ennél: nyomon követhetjük benne az impériumváltás utáni, soknemzetiségű kisváros lakóinak kisebbségi létesülését, az egzisztenciális váratlanságok pedig kortörténeti leírásokként is olvashatók. Az orosz hadifogságból hazaérkező, világlátott orvosíró finom árnyalatokkal érzékelteti: a városban, amelyben még a por sem lett nagyobb, mióta külföldön élt, látszólag semmi sem változik. Egyedül a legrégebbi fűszerüzlet felett lesz a Ködöböc Ödön névből Kedebec Eden. Ez minden? kérdezhetnénk együtt a regénnyel, amely azért azt is elárulja, hogy az államhivatalnok felesége olyan jól megtanul szerb nyelven, hogy nem is akar magyarul beszélni, és van, aki azt sem tudja, milyen állampolgár, mert szülőfaluja Románia és Magyarország határán fekszik. Látszatra ennyi minden, az apró módosulások azonban mindenhol felütik fejüket, s a viszonylatok oly módon alakulnak át, miként a város leggyönyörűbb nőjének, Krisztának zongorázása közben ügyesen komponált átmenettel Bach C-moll fantáziája kólóvá, Chopin Nocturnója pedig ravaszul magyar hallgatónótává alakul. A regény az író életművének koronájaként készült, nem váltotta be azonban a hozzá fűzött reményeket, talán ez is oka lehetett annak, hogy nem jelenhetett meg a szerző életében. A porvárosi történetnek megvannak ugyan a maga erényei, de a mai olvasó számára is inkább művelődéstörténeti, irodalomtörténeti szempontból érdekes. Kiadónk Újraolvasó címmel induló sorozatában olyan szövegeket tervezünk közreadni, amelyek már kevésbé hozzáférhetőek, feledésbe merültek, esetleg meg sem jelentek könyv alakjában, de mindenféleképpen megérdemlik azt, hogy újra beszéljünk róluk.
