Jaroslava Blažková, a múlt század hatvanas éveinek egyik legolvasottabb szlovák szerzője 1968-ban emigrált Kanadába, családjával Torontóban telepedett le. Kizárták a Szlovák Írószövetségből, könyvei eltűntek a könyvtárak polcairól, a tankönyvek sem tettek említést róla. A rendszer ezzel büntette, amiért távozott az országból. Nem vágyott formális jóvátételre, csak egyetlen kívánsága volt: újra adják ki a műveit. Az Aspekt folyóiratnak így nyilatkozott: “Van vigasztalan szomorúság, az élet egyes szakaszait sem lehet visszafordítani. Az 1989-es fordulat már későn jött számomra. Elég abszurdnak tűnt, amikor levelet kaptam Pozsonyból, amelyben arra kértek, fogalmazzam meg, hogyan képzelem el a rehablitációmat. Csak azt kívántam, jelenhessen meg ismét a könyveim…” A kívánsága teljesült, Jaroslava Blažková könyveit a sok évi száműzetés és mellőzés után újra kezében tarthatja az olvasó. A Hepiend egy ezek közül. A levélregény 2002 és 2005 között íródott, amikor a szerző beteg férjét ápolta. Az utolsó elbeszélést, mely a negyvenéves házassági évfodulójukról szól, nem sokkal a férje halála előtt fejezte be. Ebben így ír: „...öregkorban már optimizmusra van szükség, ha túl akarunk élni.”
