Albert Gábor (1929-2017) Kossuth-díjas író, esszéíró, szociográfus. Tanulmányaiban a magyar esszé legjobb hagyományait folytatva, korának társadalmi kérdéseire, a magyar sorskérdésekre kereste a választ. Nemzedékének történelmi élménye, az 1956-os forradalom számára is meghatározó jelentőségű.
Mint Németh László, az írást ő is szolgálatnak, szerepnek, tenni és hatni akarásnak tekintette, erős kötődéssel a magyar protestantizmus szellemi hagyományaihoz. 1988-ban Tőkéczki Lászlóval és néhány más protestáns értelmiségivel megalakította a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesületet. 1991–92-ben az Új Magyarország c. napilap alapító főszerkesztője, 1992–95 közt a határainkon kívül élő magyar kisebbségnek szóló Magyarok Világlapját szerkesztette.

A közreadott levelezés első, rövidebb egysége az 1952 és 1961 között íródott leveleket foglalja magában, amelyeket döntő részben a fiatal egyetemista, majd könyvtárosi állást vállaló Albert Gábornak írtak családtagjai és barátai, nemzedéktársai.

A második, hosszabb egységben az 1982 és 2003 között írt levelekben a levelezőtársak köre kiszélesedik: az íróval baráti kapcsolatban álló személyeken túl a kulturális élet, a protestáns egyházi világ és a politikai szféra képviselői is megtalálhatók a levelezőtársak között. A több műfajban is maradandót alkotó, beérkezett író a nyolcvanas évek végétől nem csak a demokratizálódó Magyarországon, de a határon túli, magyarság ügyeiben is egyre gyakrabban él a közéleti szerepvállalás lehetőségével. A felelősségérzet vitte a politikába, amikor azt gondolta, tenni is lehet becsülettel.

"E levélszövegekben annak az egész elveszett nemzedéknek a története is benne foglaltatik, amelynek voltak a súlyos hátrányokon, veszteségeken felülkerekedni tudó képviselői is" - írja bevezetőjében a leveleket közreadó Albert Zsuzsa, az író felesége. Albert Gábor bizonyosan közéjük sorolható.