Woody Allen: Súlytalanság

Woody nem nyugszik. Kilencvenhez közel is rendez, fújja a klarinétot és ír, idén épp egy új novelláskötete jelent meg Súlytalanság címmel. Ha valaki arra számít, hogy íróként Woody ilyen idősen az elmúlásról filozofál, élet és halál nagy kérdéseit boncolgatja, akkor ez a valaki téved, mert szerzőnk nem tesz mást, mint humoros történeteket mond el, ha úgy tetszik, vicceket mesél, miközben a halál ott ül a szomszéd asztalnál.
Igaz, ezt tette egész életén át, ő mindig is így filozofált az elmúlásról. Persze azért ezek sem habkönnyű történetek, mindegyikből érezhető, hogy ironikus távolságtartással szemléli, olykor gyilkos humorral vagy az örkényi groteszkkel rokonítható módon ábrázolja közvetlen környezetének szereplőit.
Woody az öniróniában is mindig jeleskedett, ez talán egyik legemberibb vonása, és százával sorolhatnánk a filmjeleneteket, melyekben bátran teszi magát közmulatság tárgyává. A kötet egyik novellájában nem kegyelmez magának, s minden korábbi önarcképnél előnytelenebb vonásokkal ruházza fel a szereplőjét