A Szerző harminc éven át dolgozott a rendőrség kötelékében, ebből másfél évtizeden át tudósítóként számolt be a magyar nyomozók sikeres felderítéseiről. Munkája során rengeteg német juhászt látott dolgozni, lenyűgözte Kántor örököseinek a csodája.
A könyvben szereplő rendőrkutyákról szóló történeteknek valós az alapja, minden eset szerepelt valamikor az újságokban, ám a helyszíneket, neveket megváltoztatta. Nem a jegyzőkönyveket akarta felidézni, hanem a kutya, az ember érzelmeire, a kutya és az ember közötti kapcsolat, barátság, szeretet örökkévalóságára alapozva kívánta bemutatni a világhírű, minden idők leghíresebb nyomozókutyájának örökségét. A történetek egy része igaz, egy része akár így is megtörténhetett volna. A szereplők, a helyszínek olykor valóságosak, olykor azok is lehetnének. Egy biztos, Kántor története hét évtizeddel ezelőtt kezdődött, s még most, az emlékeivel, a misztikumával, az örökségével is tart.
Orosz István (Pityke) nyugalmazott rendőr alezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda egykori Szervezett Bűnözés Elleni részlegének parancsnoka személyesen élhetett át több, a könyvben szereplő esetet, ami a csapatával történt meg, néhány esetben vállvetve a könyv szerzőjével. Több olyan sikeres felderítést könyvelhetnek el, ahol a rendőrség kutyái nélkül nehezebb lett volna az ügy eredményes befejezése, a rosszfiúk elfogása. Mindezek felidézése olykor fájdalmas, olykor mosolyra, mi több, férfikönnyekre fakasztó emlékek.
Aki kutyás ember tudja, mit is jelent egy németjuhász hűsége, barátsága. Reméljük, a könyv hozzájárul ahhoz, hogy ne felejtsük el Kántort, ne felejtsük el, a magyar nyomozó kutyák előtt a világ minden pontján tisztelegnek a zsaruk!
