N. Pál József gondolatainak centrumában az a felismerés áll, miszerint a nemzet sorsa az irodalmából érthető meg igazán.
Az elmúlt száz év sorslehetőségeit számba véve esszék és recenziók sorában arra keresi a választ, miként lehet embernek maradni a történelem szorításában, miként őrizhetők meg a ránk hagyományozott értékek a társadalmi átalakulások, a gyökértelenség veszélyét magában hordozó relativizmus vagy a kérészéletű divatirányzatok sodrában. Az írásokban többek között olyan időtálló életművek elevenednek meg, mint Ady Endréé, Móricz Zsigmondé József Attiláé, Németh Lászlóé, Illyés Gyuláé vagy Sütő Andrásé. Nemcsak az „ezeréves múlt” s a régi Magyarország esett szét ama kataklizma során, hanem annak emlékezete is, amit a költő minden idegszálával értelmesen egyben akart tartani még, messziről jőve és messzire tartva a Hunn, új legenda lírai víziójának szándéka szerint.
Látásmódok, szemléleti formák, előfeltevések, megvertségek, szenvedélyek, beszédmódok, végső soron érdekeltségek feszülnek egymásnak azóta – lényegében – kibékíthetetlenül. Minden megesett, ami e tárgyban megeshetett, elvont tudálékosságot és őrültségeket egyként olvashatunk akár a legutóbbi időből is, ám hogy e nemzeti vagyonszámba menő életmű befogadásának nem segítünk evvel, biztosan állítható. (Ady – az irodalmi modernség és a progresszió viszonya)