Az élő könnyedén válik élettelenné, az élettelen pedig váratlanul élővé Pauljucsák Péter első verseskötetének szövegfolyamában. Párhuzamos és egymásba ágyazódó valóságok, alternatív igazságok, egymásnak feszülő vagy épp összeérő narratívák, történettörmelékek, álmok az álomban, képzettársításokból kibomló szikraszerepek villannak fel az olvasó előtt. A tűnő azonosság parádéja ez, amely ágy alá döglött szörnyek között zajlik, synthwave színek lüktetésében, de a tér bármikor elszürkülhet hirtelen. Lezárhatatlan bolyongásra hív ez a líra az épített és a természet által adott terek egyformán uralhatatlan környékeire, rejtett járatok és erdők mélyére, amelyekből állatok, emberek, gépek vagy épp csodás lények léphetnek elő bármikor, váratlan események sorozatát indítva el. Anya és apa hullámai közt sodródunk a teremtő sötét tengeren, amely mindent magába nyel, és az éltető Nap fénynyalábjain, amelyek képesek felperzselni városunkat. (Áfra János)
