„– Az előbb keltem én is – kezdte lihegve a tacskó –, és kimentem a konyhába a tálkámhoz inni, ahogy szoktam. Aztán kinéztem a teraszajtón… – Egy pillanatra elhallgatott, mintha attól tartana, hogy Vica majd nem hisz a fülének. – O-da-kint min-den fe-hér. – Borsi érezte, hogy ennél tökéletesebben nem fejezhette volna ki magát. – Tessék? – dörzsölgette a gazdi álomittasan a szemét. – Egyszerűen eltűnt az a megmaradt kis sárga füvünk! És a fák ágai sem feketék, barnák, szürkék többé, hanem fe-hé-rek! – Nahát! Ez csodálatos! – kurjantott Vica. – Már hogy lenne csodálatos?! – bámult rá Borsi megrökönyödve, sőt egyenesen megbotránkozva. – Utoljára gyerekkoromban fordult elő, hogy ilyenkor hó esett! – A lány kikászálódott az ágyból, és odalépett az ablakhoz. – Egy hetünk van még karácsonyig, remélem, nem olvad el addigra! – örvendezett. – Hó? Ilyen a hó? – fintorgott a kis tacskó. – Azt hittem, a hó valami nagyszerű dolog. Mondjuk, mint a kolbász vagy a szalonna. – A kölyök megnyalta az orra hegyét…” Borsi, a kis tacskó, a téli népszokásokkal és a hozzájuk kapcsolódó dalokkal, népi hangszerekkel ismerkedik. A kutyus zenész gazdája, Vica, a téli időszak jeles névnapjai mellett az ünnepekről, szokásokról – a Mikulásról, a karácsonyról az újévről, a tél elűzéséről - beszélget Borsival. Kalandjaikat pedig remek muzsika kíséri. A mesék szövetébe egy-egy ismert vagy kevésbé ismert népdal illeszkedik, ezzel arra biztatva a szülőket, hogy mesélés közben vagy mesélés után énekeljenek is, ami még tartalmasabbá és bensőségesebbé teszi az együtt töltött időt. A könyvet kisiskolásoknak ajánljuk.