Amerikából tér vissza Tomi nagyszülei egykori városába, Marosvásárhelyre a ’90-es évek elején, hogy egyetemi kutatásához az ott történt feltáratlan rablásokat vizsgálja, amelyek zsidókat és magyarokat egyaránt érintettek.
A Klastrom utca kettő bátran és nyíltan mesél a 20. század három jelentős korszakáról mikronézetből: a náci és a szocialista diktatúráról, valamint a rendszerváltoztatásról. Nem tesz egyenlőségjelet a két elnyomó rendszer közé, nyíltan, de elsősorban személyes, emberi oldalról közelít a témához, és a kiszolgáltatottság különböző formáit írja le. A Klastrom utca kettő generációs regény is, amelyben a fiatalabb korosztály tesz kísérletet az idősebbek életvilágának, élettörténetének megismerésére, mely kísérlet végkifejlete egyúttal pontos jellemzést ad az aktuális korról is.
Mi, olvasók egy kicsit mind Tomik vagyunk: a jelen kényelméből és megváltozott világából nehezen érthetjük meg, érezhetjük át az elmúlt korok szenvedéseit. Sokszor közömbösek vagyunk mások megpróbáltatásai iránt – a regényt olvasva viszont megpróbálhatjuk átérezni elődeink és embertársaink nehézségeit, valamint megismerni a múlt traumáit.
