Az antropoce'n: u'j fo¨ldto¨rte'neti korszak, amely neve't az emberro?l kapta. Az ember jelenle'te bolygo'nkon az uto'b­bi e'vezredekben meghata'rozo'va' va'lt, a leguto'bbi ne'ha'ny sza'z e'vben, ku¨lo¨no¨sen az ipari forradalomto'l kezdve pedig do¨nto?en befolya'solo' te'nyezo? lett, ami a ko¨rnyezetben e's a Fo¨ld rendszereiben komolyan e'rezteti hata'sa't.
Az o¨ko­lo'giai va'lsa'g, a kli'makatasztro'fa, a ko¨rnyezetszennyeze's valo'sa'ga, ami az egyre kiterjedtebb teru¨leteket fo¨lfalo' mezo?gazdasa'g, iparosoda's e's a ne'pesse'grobbana's egye­nes ko¨vetkezme'nye, napjainkban ma'r nem lehet vita ta'r­gya. A folyamatok pontosabb mege'rte'se'hez ugyanakkor szu¨kse'g van az antropoce'n jelense'ge'nek e's fogalma'nak elme'lyu¨lt a'ttekinte'se're, e'rtelmeze'se're, a fo¨ldtani ido?ska'la u'jragondola'sa'ra.
Horva'th Ma'rk ko¨nyve az antropoce'n tudoma'nyban elfog­lalt helye'nek, a ro'la szo'lo' eszmecsere'knek, az azt o¨vezo? vita'knak a bemutata'sa't tu?zi ki ce'lul. A ko¨tet elso? re'sze'­ben az u'gynevezett „szu?k” e's „ta'g” antropoce'n­fogalmak bevezete'se'vel e'rze'kelteti azt a tudoma'nyos ko¨zeget e's besze'drendet, amely az antropoce'n ko¨re' szervezo?do¨tt, belee'rtve a vele versengo? gondolkoda'smo'dokat, ira'nyza­tokat e's a ta'rsfogalmak jelentette elte'ro? la'to'szo¨geket.
A ma'sodik e's harmadik re'szben az antropoce'n filozo'fiai e's eszte'tikai kihi'va'sait szemle'lteti, mindazokat a bo¨lcseleti e's mu?ve'szeti trendeket e's tendencia'kat – to¨bbek ko¨zt a poszthumanizmust, a spekulati'v realizmust vagy e'ppen a „so¨te't o¨kolo'gia't” –, amelyek a huma'n tudoma'nyok ke'pvi­selo?it is a jelense'g e'rtelmeze'se're sarkallja'k.
Az antropoce'n a jelenu¨nk e's a jo¨vo?nk. Mindenne'l fonto­sabbnak tu?nik, hogy ezt a jelent e's jo¨vo?t jobban e'rtsu¨k.