Két kisregény az ember kiszolgáltatottságáról. Egyfelől egy székely gyerek harca egyetlen örökségéért (Egyedül a világ ellen), másfelől egy sebesülten magára hagyott magyar származású amerikai katona küzdelme az életéért a koreai háborúban (Magukrahagyottak). Az előbbi népmesei fordulatokkal beszéli el az Istenszékén élő árva legényke igazságkeresését. Mártonka egy magányos öregember oltalmában nőtt fel, aki halála után nem hagyott rá mást örökül, mint a hitet az igazságosság győzelmében.
A másik kisregényről a szerző szavaival: ők magukrahagyottan őrizték a Kárpátokon Magyarországot és a mögötte lévő Európát, olyan egyedül, amilyen egyedül csak lehet az ember, akit magára hagy a világ. Álltak fönt az erdőgerinceken, derékig hóban, fagyott lábakkal, fagyott kezekkel, arcukat marta a jeges északi szél, és tudták, hogy senki sincs a hátuk mögött, aki segíteni tudna. Csak védtelen völgyek, falvak és városok, kiszolgáltatott asszonyok, más semmi. S mindezek mögött távol valahol egy érzéketlen nyugati világ, a maga vendéglőivel, színházaival, vasárnapi kereszténységével, gótikus templomaival, fennhéjázó civilizációjával, közömbösségével és értéktelen jelszavaival, egy nagyképű és gőgös Nyugat, aki barbárnak nevezi azt, aki érte harcol, és akinek eszébe se jut, hogy kezét nyújtsa annak, aki elbukik ebben a harcban.
