Illusztráció: 150 fekete-fehér fotó Az angol beteg, aki se nem angol, se nem beteg. A híres magyar sivatagkutató és vadász kiváló útikönyve. „Ismeretlen földrészek, járatlan területek, a lét új lehetőségei és a természet új csodái… ezek felé irányul az örökké törekvő emberiség legősibb vágya.Korunk lázas tevékenységgé fokozta ezt a legemberibb törekvést, de mintha fejlődésünknek olyan korszakába értünk volna, amelyben a megismerés vágyát a türelmetlenség vezérelné. A mai ember egyidőben kívánja feltárni évezredek óta feledésbe ment eredetének titkát és jövő fejlődésének lehetőségeit. Segítségül veszi korának minden technikai alkotását, hogy leszállhasson ismeretlen mélységekbe és felemelkedhessen oly magasságokba, ahonnan áttekintést nyerhet eddigi kötöttségén.De mialatt szűkül a kör az ismeretlen földrészek körül, amint egyre csökken új területek feltárásának lehetősége, azalatt mintha elfakulna a tudományos munka érdeme az új kor új beállítása mellett: már nem az elért eredmény számít, hanem a rekord, nem a megismerésért folyik a munka, hanem a szenzációért.Sarki kutatók, a legmagasabb bércek megmászói, óceánok leküzdői, őserdők és sivatagok feltárói, egymással versengve, egymást túlhaladva küzdenek azért, amit a felfedezés és megismerés legnagyobb jutalmának tartanak – az elsőségért!A régiek pedig, az igazi úttörők joggal fordulnak el azoktól, akik csak az elsőségben látják az eredményt, csak a szenzációban keresik a kielégülést.Magam is ismeretlen földrészeket jártam, úttörő és felfedező munkára vállalkoztam a legtitokzatosabb kontinensen, Afrikában.” A kötet szerzője, Almásy László Ede (Borostyánkő, 1895. augusztus 22. – Salzburg, 1951. március 22.) felfedező, utazó, Afrika-kutató, pilóta, autóversenyző, üzletember, a Magyar Cserkészszövetség nemzetközi biztosa, az elűzött IV. Károly magyar király visszatérési kísérletének aktív résztvevője. 1926-ban indult egy Steyr autóval Alexandriából, és a Nílus mentén egészen Kartúmig jutott, majd átkelt a Líbiai- és a Núbiai-sivatagon. Első jelentős felfedezése a Zarzura Oázis megtalálása volt. Almásy tartalékos tisztként a Rommel által vezetett Afrikakorps-hoz került, ahol elismert, megbecsült mélységi felderítőként szolgált. A háború után letartóztatták, háborús, népellenes bűncselekményekkel vádolták, megkínozták és bebörtönözték, végül felmentették. 1947-ben Ausztriába menekült, azonban súlyos beteg lett. Halálos ágyán értesült arról, hogy kinevezték az Egyiptomi Sivatagkutató Intézet igazgatójává.