Hogyan gyógyítsuk be azokat az érzelmi sebeket, amelyeket szüleink ejtettek rajtunk felnövekedésünk során, és még felnőttként is fájnak? Például, ha fizikailag ugyan jelen voltak, de érzelmileg elérhetetlenek maradtak. Ha úgy éreztük, bárhogy iparkodunk, nem tudjuk felkelteni az érdeklődésüket, és elnyerni az elismerésüket. Ha elutasítottak vagy bántottak minket. Ha kiszámíthatatlanságuktól, hirtelen hangulatváltozásaiktól, indulatkitöréseiktől kellett félnünk. Ha cserbenhagytak, amikor szükségünk lett volna rájuk. Ha nem értették meg az érzéseinket, sőt, esetleg gúnyolódtak rajtunk. Ha megakadályozták, hogy saját érdeklődésünket, vágyainkat követhessük. Ha beskatulyáztak, és ítélkeztek felettünk. Ha nem tudtak nekünk bensőséges kapcsolatot nyújtani, és érzelmileg magányosan, szorongva, önmagunkat jelentéktelennek, értéktelennek érezve kellett felnőnünk. Gyermekkori élményeinket természetesen nem lehet meg nem történtté tenni, ám fontos, hogy felnőttként, amennyire lehetséges, begyógyítsuk a szülősebeket, és megtanuljunk más szemmel nézni úgy önmagunkra, mint anyánkra és apánkra. Ehhez az szükséges, hogy megértsük szüleink tetteinek, érzelmi működésének mozgatórugóit, meggyászoljuk mindazt, amit nem kaphattunk meg tőlük, és autonómiánk védelmében felállítsuk a szükséges határokat. Megtanuljunk bízni magunkban, ezáltal pedig ellenállni szüleink és más érzelmileg éretlen emberek bántásainak és irányítási kísérleteinek. Gyógyulásunk célja az, hogy önmagunkkal harmonikusabb, meghittebb viszonyba kerüljünk, ezáltal pedig másokkal is kielégítőbb kapcsolatokat tudjunk ápolni. A lehetőségekhez képest szüleinkkel való viszonyunkból is kihozhatjuk a legtöbbet, méghozzá úgy, hogy közben végre ne kelljen feladnunk önmagunkat, és hiú ábrándokat se kergessünk. Tisztelhetjük őket, de nem engedhetjük meg, hogy ők irányítsák és korlátozzák az egész életünket. Mostantól saját kezünkbe vehetjük a fejlődésünket, amihez értékes segítséget nyújt a világhírű pszichológus szerző új könyve.