Tudom, hogy lesznek, talán sokan lesznek, a kik csalódva teszik le e könyvet, ha azt elolvasásra méltatták. Ennyit eddig is tudtunk - mondogatják - sőt ennél többet is. Nem fogok csodálkozni az efajta nyilatkozatokon s nem is veszem rossz néven azokat. Előző íróink művei nyomán némely, szent István királyról eddig hirdetett, tudományos tételek történeti igazságokként vannak elterjedve művelt közönségünk körében s így számosan bizonyos hiányt éreznek, ha e rég ismert, esetleg már az iskolában úgy tanult tételeket e műben nem találják meg. Különös dolog, pedig én mégis azt szeretném, ha e kis könyvnek érdeméül tudnák be a hiányt, mert hiszen az a több, amit eddig tudni véltünk s ami e könyvből hiányzik, mind merő ábránd, a kései íróktól szent István életéhez hozzá ragasztott sallang vala! S épen azért lett e könyv kissebb másoknak szent Istvánról írt műveinél, mert nem többet, hanem csak igazat akart mondani. Azelőtt például külön fejezetet lehetett írni a Szilveszter-bulláról és ennek nyomán szent Istvánnak II. Szilveszter pápához való viszonyáról. Most egy szót sem szólhatunk róla, mert kitünt, hogy e Szilveszter-bulla, bár a legfényesebb, mégis a legértéktelenebb sallang, XVII. századbeli hamisítvány. Azelőtt tíz darab, szent István nevében szóló oklevelet lehetett fölhasználni, most abból négyet okvetetlenül félre kell tenni, az ötödiknek (a pannonhalminak) hitele is pör alatt áll s így nem értékesíthető. Míg életirataiban nem tudtuk megkülönböztetni az eredeti részeket a kései toldásoktól, jóhiszeműleg mindent elfogadhattunk; most csak a biztos részeket. De én nem féltem szent István dicsőségét, pályafutásának tanulságos voltát a sallangok hiányától. Nem régiben, 22 év előtt történt, hogy a pécsi székesegyházat toldalékaitól megszabadították és eredeti alakjába megközelítőleg visszaállították. A visszaállítás előtt ebben is többet láttak, mint most, de nem az igazi, az alapítótól emelt egyházból, hanem a századok folyamán reá rakott, sok helyütt izléstelen, sok helyütt kárttevő toldalékból! Ma azonban az eredeti fényébe visszaállított bazilika-egyházat szemlélve, senki sem sajnálja azt a többet, azt a toldalékot. Reméljük, hogy szent István élete is megtisztítva s lehetőleg eredeti vonásaiba visszaállítva ily hatást fog kelteni s a kései sallangok után senki sem fog sóvárogni. Épen a birálatilag megállapított történeti igazságokból tünik ki szent Istvánnak valódi nagysága, sokféle és mégis egységes tevékenysége, lelkének nemessége. Igy, ha lehetőleg egykorú adatok alapján nemcsak harcait, vagy magánéletét, hanem összes, belső tevékenységét is szemléljük, meggyőződhetünk róla, hogy nem a véletlen okozta a keresztény Magyarország kilencszázados fönmaradását, hanem abban szent Istvánnak is főrésze volt. Szent István fáradalmai, éles elméje, magasztos erkölcsi magaviselete idézték elő, hogy a magyar nemzet nem kénytelenségből, hanem szivesen fogadta el a törvényes rendet, a keresztény művelődést, a rablás helyett a munkát, az erőszak helyett a kölcsönös felebaráti szeretetet, a lélekölő tivornyák helyett a lélekemelő keresztény hitet. Kelt Bihar-Püspökiben, 1904. február 7-ikén, szent Romuald napján.