"Hallották hírét a Láthatatlan Légiónak? Nem? Akkor bizonyára sohasem jártak még olyan afrikai városban, amelyben helyőrség fekszik. Vagy ha jártak is ilyen városban, talán elkerülték azokat a kedélyes helyeket, ahová a szórakozni és verekedni vágyó szerény málhahordók, munkanélküli erőművészek és kedélyes közlegények járnak, hogy üres óráikat és kötekedő cimboráikat agyonverjék. Csak egyszerű, faragatlan asztalok és ugyanilyen vendégek találhatók az ilyen helyiségekben, de ha kíváncsiak vagyunk a Láthatatlan Légió legendájára, itt megtudhatunk egyet s mást. Vegyük például az Abdullahról elnevezett söntést. Énekelnek, beszélgetnek, azután egyszer csak szó esik a Láthatatlan Légióról. a vendéglős leszerelt őrvezető, bizonyos Kvörens nevű dán, aki az ötéves szolgálat alatt állampolgárságot és idült maláriát szerzett, de később oltárhoz vezetett egy hatvankét éves özvegy vendéglősnét, s mint az Abdullah csapszék tulajdonosa, derűs öregkort ért meg. Ha jókedve volt, és maga is odatelepedett régi vendégei közé, mert különben nem barátkozott a helyiség látogatóival, egy-egy régi bajtárs, vagy tekintélyesebb zsebtolvaj unszolására beszélgettek a Láthatatlan Légióról. Brison, aki mint közlegény szerelt le, és csősz lett Marokkóban, bólogatva fújta a füstöt, mialatt Kvörens szűkszavúan nyilatkozott az ügyről, és valahová a messzeségbe bámult, mintha látná a sivatag porában feltűnő, elmosódó árnyakat, a menetelő kísértetlégiót... – Hát... akármit mondanak is a nagyképűek, a Láthatatlan Légió igaz. Én láttam, ezzel a két szememmel... – Az is igaz – mondta egy odatelepedett újonc, akit néhány nap múlva elindítanak a sivatag felé –, hogy a vezetőjük egy generális, de hiányzik a feje? – Azt nem figyeltem meg – felelt Kvörens –, de igen valószínű, hogy így van. keletről nyugatra tart a század, már vagy ötszáz éve, mindig párhuzamosan az egyenlítővel. Húsz kilométeres, könnyű menetben haladnak, és ha elérik a Szahara nyugati felén az elátkozott Ghidi síkságot, akkor visszafordul az oszlop, és mennek az egyiptomi határig."