"– Hát nézze – mondta az ismeretlen –, most maga azt teheti, amit akar, de ha mást akar, mint amit mondok, úgy természetesen felkötik rablógyilkosságért. Egyszerű, nem? – Hogyne. es mit akar ön tőlem? – Az életét. Holnaptól kezdve én vagyok Pencroft Tivald. Némi megilletődéssel hallotta 13. Pác, hogy polgári nevén, Pencroftnak szólítják, és keserű rosszindulattal ezt gondolta a kínos ismeretlenről: Vajh, ha isten adná neked, hogy holnaptól kezdve igazán te légy Pencroft. Ámen. – Szükségem van egy körözött gyilkos habitusára. Nagy regényemet írom. Ugyanis író vagyok. És gazdag. Én öltem meg a nőt. De ez nem elég! Szükségem van arra, hogy átéljem egy bűnöző lelki életét az alvilágban! Ezért akarok 13. Pác lenni. A Nobel-díjjal együtt, remélem elnézik az éjszaka elkövetett gyilkosságot is. – És ha felkötik önt e jelentős irodalmi esemény alkalmából? – Vállalnom kell. De ez nem tartozik magára. Régóta figyelem magát, alakban és arcban kissé hasonlítunk. Ezt maga is látja. a szanatórium főorvosa mindkettőnkön elvégez némi kozmetikai szabdalást, és kész. Hondurasból elmegyünk, és nem lehet baj. Egyikünk sem járt rokonai és barátai körében több mind tíz éve. ennyi idő után a legcsekélyebb hasonlóság is kétségtelenné teszi a személyazonosságot… – Önnek holnaptól kezdve Benjamin Walter a neve. – Nem tetszik.– Jobban kedveli a Pácot? Mert én benne hagyom. Ha azonban elfogad egy ajándéklovat plombált foggal is, akkor felveszi a Walter Benjamin nevet. Azután alá kell vetnie magát egy jelentéktelen kozmetikai műtetnek, és néhány nap múlva pompás okmányokkal ismét szabad ember. A név nem egészen kifogástalan, de errefelé nem áll körözés alatt rablógyilkossággal kapcsolatban, mint a 13. Pác név. Nagy szó! Nem? Fel hát! Fel, Benjamin! Új élet virrad önre!"