A cím Asbóth regényének, az Álmok álmodójának utolsó mondata. Az akkori és a későbbi kritikusok fel is rótták neki, hogy regénye főhősét nem hagyta elpusztulni, ahogy azt egy valamirevaló írónak a kritika szerint kötelező. Mert ahogy ma is, a kritikus akkor is mindig a pusztulásban látta a művészet beteljesedését, szerinte kötelezően el kell buknia egy hősnek. Széchenyi a hős, a vátesz, mert elborult elmével, látványos körülmények között pusztult el, Kossuth a megalkuvó, mert életben maradt. És munkálkodott, nem panaszkodott. Madách Imre Tragédiája is visszhangtalan maradt a megírás idején, egyetlen ítész írása maradt fenn, aki azt vetette az író szemére, hogy Éva teherbe esett, így lehetséges, hogy van tovább. Micsoda dolog ez? Pusztuljon mindenki. Attól művészet a művészet. Szerencsére az olvasóközönség sok, a kritikus nagyon kevés. Ezért fordulhat elő, hogy olyan könyv, mint az Álmok álmodója, sikeres alkotás a mai napig. Fogalom lett. Nem mindenki tudja azonnal az író nevét, de a regény címét ismeri. Vannak művek, amelyek áttörik az emlékezet falát maguktól csupán csak a mű erejével.
