„2010 karácsonyára megjelent Az őszinteség jutalma című könyvem, melyben ha érintőlegesen is, de igen szigorú kritikát fogalmaztam meg a magyar igazságszolgáltatásról. A könyv után rengeteg fenyegetést kaptam, hogy ez meg az lesz, hogy beperelnek, további éveket fogok kapni, meg fogok rohadni a Gulágban. Senki sem jelentett fel vagy perelt be. Minden érintett tudta, hogy az igazat írtam és senki sem várta jobban egy esetleges bírósági per elindítását, mint én magam, ahol aztán milliónyi olyan dologgal is szembesíteni lehetett volna a társadalmat, ami abba a könyvbe nem fért bele, vagy direkt nem lett még akkor megírva." Az Olvasó azt a Robert Yugovich művet tartja kezében, amelybe viszont „minden belefért"! A szerző egy nemzetközi bűnszervezett tagjaként került a tanúvédelmi programba. Méltányos elbírálást ígéretével csábították őszinte, feltáró vallomásra. Ennek ellenére első fokon tizennégy évre ítélték. Az ítéletet másodfokon hat évre csökkentették, majd a Legfelsőbb Bíróság jogerősen kilenc évre súlyosbította. Yugovich a börtönévei alatt kezdte írni a visszaemlékezését, a munkát a 2016 nyarán történt szabadulása után folytatta. A „Roncsgyár" a koncepciójában, merész és szókimondó stílusában és végkövetkeztetéseiben messze túlmutat a szokásos börtönnaplókon; hacsak a fele igaz annak, amit Yugovich papírra vetett – márpedig a mű minden momentumában hiteles beszámoló – a „Roncsgyár" fenekestül fogja felforgatni a magyar igazságszolgáltatásról és büntetés-végrehajtásról kialakult képet. Yugovich a lehető legőszintébben és félelmet nem ismerve ír a megtapasztalt börtönviszonyokról, az éppen regnáló hatalom érdekeit kiszolgáló, gyakran dróton rángatott parvenü jogászokról, bírókról, egymást taposó wannabee nyomozókról, miközben számtalan, „felsőbb politikai utasításra" elhallgatott, vagy készakarva félrekommunikált esetről is beszámol, és akkor sem hallgat, mikor véleményt mond arról a Magyarországról, amely egy expresszvonat sebességével száguld a semmibe Európával éppen ellenkező irányban.